Az állatokon és a gyerekeken is frappánsan megfigyelhető, hogy játék közben elég sűrűn próbálják bizonyítani - mondhatnánk: tüntetően kifejezésre juttatni - domináns mivoltukat. Sok etoló gus szerint a fiatal állat a játékos verekedéseken keresztül tanulja meg, hogy melyik társával áll alárendelt és melyikkel fölérendelt viszonyban, méghozzá anélkül, hogy súlyosabb testi sérüléseket okoznának egymásnak. Négy hónapos korukra az almon belül kialakul a viszonylagosan stabil hatalmi rangsor, s az egymás közötti agressziót fokozatosan felváltják a fölé- és alárendeltség rituális megnyilvánulásai.

A játék tehát hozzájárul a rangsoron alapuló társas kapcsolatok kialakításához, és ennek eredményeként hozzájárulhat a csoporton belüli marakodások kordában tartásához, sőt kiküszöböléséhez is. Az olyan almon vagy falkán belül, ahol minden egyed tudja, hol a helye a hatalmi rangsorban: az agresszió csökken. Amikor vi­szont az egyik csoporttól eltávolítják valamelyik kiskutyát vagy esetleg új kölyök érkezik a „bandába", gyakran kirobban a vere kedés. Hogy miért? Az ok egyszerű: az agressziót szabályozó hierarchikus sorrendet megbontották! Éppen ezért egy nagyobb kennelen belül nem érdemes kölyköt áthelyezni az egyik csoport ból a másikba. Az sem túl szerencsés gyakorlat, ha a küzdelem elkerülésére külön-külön ketrecekbe tesszük a kiskutyákat. Amennyiben ugyanis nagyon fiatal koruktól kezdve együtt tart juk őket, előbb-utóbb úgyis kialakítják a maguk rangsorrendjét anélkül, hogy komolyabb sérüléseket okoznának egymásnak.

Az alomtársak közötti kölcsönös játék nemcsak különböző csoportosan összehangolt cselekvéseket fejleszt ki, hanem bizo nyos érzelmi kapcsolatok kialakulását is elősegítheti. Amennyiben például egy kutya együtt nevelkedik egy alom macskakölyökkel, később is inkább a macskák (akár idegen macskák) társaságát kedveli majd a kutyáké helyett, s alig-alig érdeklődik, ha a saját tükörképét meglátja.